The Bride of Rip Van Winkle

Shunji Iwai filmjeit bármennyire is szeretem, 2004 óta nem nagyon adott ki számomra értékelhetőt. Oké nemrégiben megcsinálta a Hana and Alice előzményét, de az anime. Pedig a Swallowtail Butterflyt minden idők leghangulatosabb filmjének tartom. Kár érte és tudtommal jelenleg nem is dolgozik semmin, legalábbis nincs bejelentve. Mikor megláttam hogy új Shunji Iwai film, ráadásul 3 órás, azonnal rávetettem magam, és tudtam hogy ez egy jó élmény lesz. Tévedni emberi dolog. Itt sajnos tényleg a hossz ami leginkább rontott a film élményen. Ez a sztori lazán belefért volna 100 percbe, és akkor még talán oda is lehetett volna állítani a többi kiváló rendezéséhez. Sajnos ez nagyon nem így történt, rendkívül vontatott, ha laptopon néznék filmet bizony erősen nyomogattam volna az előre léptető gombot. Volt hogy 5-10 perces művészies homályos jeleneteket nézhetünk valami rendkívül elvont zenére, vagy éppen a főszereplő ténykedését a házban, ahogy takarít. Történet még érdekes is lenne, introvertált főszereplőnőnk az interneten talál magának párt, és hamar el is határozzák, hogy összeházasodnak, aztán az esküvő után nemsokkal rajta kapja férjét egy másik nővel. Nincs mit tenni, el kell hagynia a házat, ám az albérletet ki kell fizetni, így egy különös figura egy még különösebb állást ajánl számára. Olyan idegen emberek esküvőin kell megjelennie, ahol nincs elég rokon, barát, ezzel is növelve a létszámot. Majd később házvezető nőnek is beajánlják egy furcsa nő otthonába. Jó lenne ez, érdekes karakterek vannak benne, színészek teljesen jók, hangulat is elkap, de rendkívül hosszú és unalmas. Főszereplő, Haru Kuroki nagyon jól alakítja az esetlen, szerencsétlen nőcskét, egyfajta Yu Aoit véltem benne felfedezni. Film megtekintése nem ajánlott, de nem kell tőle tartani, ha valaki szerette a rendező korábbi filmjeit, akkor érdemes megnézni, ha nem, akkor meg ott van a Swallowtail Butterfly, ami hasonlóan hosszú film.

Rendező: Shunji Iwai
Szerintem: 6/10

Prophecy


Yoshihiro Nakamura újra a pályán. Bár kicsit téves a megállapítás, hisz a film 2015-ös, és 2014-ben is talán az év legjobb filmjét hozta el The Snow White Murder Case személyében. Nem feltétlen állítanám azt, hogy egy kiváló és tévedhetetlen rendezőről van szó, hisz ha nem novellából készít filmet, akkor sok esetben az eredmény eléggé kétes, ettől eltekintve az egyik kedvenc rendezőmmé avanzsált az évek alatt(vagy a Fish Story óta). Ez a darab mindenképpen a jobbak közé sorolandó, sőt mi több a kiváló filmek közé is, előre nem látható fordulatokban gazdag, remekül ugrál oda-vissza az időben, eszméleten jó hangulatot teremt, emlékezetesek a karakterek, és jó a színészi gárda. Gyakorlatilag az összes Kotaro Isaka novellából készült filmek minőségére hajaz. Mindezt megfejelve a néhány résznél eszméletlen jó képi világgal és atmoszférával, ami azért eddig nem volt jellemző a korábbi filmjeire. A történet egyfajta Death Note féle igazságosztóról szól, aki az interneten videókon keresztül hirdeti meg ki lesz a következő áldozata, majd a büntetést is élőben közvetíti. Természetesen sok rajongóra tesz szert, ahogyan ellenségre is a rendőrök személyében, akik elkezdenek utána nyomozni. Tulajdonképpen erről szól a film, hogy vajon kinek van igaza, a sérelmekkel, frusztrációval teli fiatalokról, akik segíteni szeretnének a korrupt rendszer áldozatain, vagy a rendőrségnek? E mellé még kapunk remek karaktereket mindkét oldalról, és olyan hangulatot ami egyből berántja a nézőt. A nyomozás, pergős jeleneteken felül a drámai oldal is nagyon erős, a vége felé ahogyan a srácok összekovácsolódnak még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Ha valaki játszott a Persona videojátékokkal, akkor ezt a filmet mindenképpen meg kell tekintenie, hisz annak minden eszenciáját tartalmazza, az igazságszolgáltatásról, társadalmi problémákról, barátságról. Színészek közül most írhatnák egy kisregényt, mindenki tökéletesen hozta a szerepét, amit az adott karakter megkívánt. Továbbra is Ázsián belül Japánban vannak a legtehetségesebb színészek. A film kötelező darab!

Szerintem: 10/10

Say Hello for Me

Ez már az ezredik jaj beteg a gyerekkori szerelmem típusú Japán film, amit már förtelmesen unok, de szerencsére itt legalább az atmoszféra a helyén volt. Főszereplőnk saját akvarisztikáját üzemelteti, majd mit ad isten a film kezdetén betoppan egy topmodell a boltjába állást keresve. Nem kell nagy agysebésznek lennünk, hamar kiderül hogy ő bizony maga a gyerekkori szerelem, akinek anno azt az ígéretet tette, hogy ha felnő mindenképpen nyitni fog egy akvarisztikát. Így a film végig párhuzamosan a gyerekkorukat és a jelenkort mutassa be, amíg tökkelütött főszereplőnk a film végére rá nem jön, hogy ki is a titokzatos nőszemély. Már itt ellehetne ásni a filmet, de a színészek, mind a gyerekszínészek borzalmasak, rettentően unalmas karaktert sikerült nekik megírni. Végig totál hülyének éreztem magam, hogy akkor mi a franc folyik itt, valamit én gondolok túl, vagy tényleg ennyire faék egyszerű a film? Aztán a film háromnegyedénél rátesz még egy lapáttal a halálos kórság és Kohinata Fumiyo indokolatlan mézes-mázos színészkedése, akit amúgy szeretek, csak mikor már a huszadik filmben is ugyanazt a karaktert hozza, ráadásul teljesen nem oda illően(totál kilóg ebből az atmoszférából), azt már nem tudom elnézni. Nagasawa Masami, Tsukamoto Takashi, Yamada Takayuki teljesen jó színészek, legalábbis az ilyen tinédzserdrámákban nagyon is jó helyen vannak, de itt rettentően alul múlták önmagukat, bár ennek oka egyértelműen a rendező, hisz az egész filmre ez jellemző. Nem áll össze, hülyének nézi a nézőt, és semmi értelme a karakterek cselekedetének. Egyetlen pozitívum, ami miatt magasan felértékelődik nálam a film, az a hangulat. Olyan durva álmosító, ködös atmoszférát tudtak elérni, hogy le a kalappal. A gyerekkorban az elhagyatott busz, a felnőtt korban az akvarisztika szolgált középpontként, és mindkettőt nagyon egyedi hangulattal sikerült megvalósítani. The Town Where Only I Missing a rendező legújabb filmje, amiről ha lehámozzuk az időmanipulációt, akkor szinte ugyanezt a sztorit kapjuk, csak jobban, frissebben tálalva. Ráadásul a gyerekkorban ugyanúgy egy elhagyatott busz a központ. Ettől függetlenül teljesen elment a kedvem, hogy bármely más filmjét megtekintsem a közeljövőben.

Szerintem: 4/10

If Cats Disappeared from the World


Komor hangulat, mindfuck történet, azt hittem jó lesz. Hát nem! Még az eleje egy kicsit be is rántott, szeretem az olyan sztorikat amik teljesen hétköznapi módon kezdődnek, majd némi fantasyt, hihetetlen dolog kerül bele. A történet ugyanis egy srácról szól, akivel egy baleset után közli az orvosa, hogy agydaganata van, és már csak pár napja van hátra. Teljesen lesokkolva hazaér, ahol a halál fogadja, és felajánlja neki, hogy minden nap eltűntet valamit a világból, cserébe egy újabb napot élhet. Nem mondom, átjön hogy egyes dolgok mégis mennyit jelentenek a világban, avagy éppen főhősünk életében, de ez akkor is nagyon sablonos, szomorkás, és legfőképp unalmas film! Minden egyes napra kisebb sztorikat kapunk középpontban az adott tárggyal, de pontosan ez amire a film építkezik, ezek a részek a legunalmasabbak. Argentína szép, színes meg minden, de nem illett a filmbe, mintha egy teljesen más filmből vágták volna bele. Az örökös minden japán beteg, főként a kedves anyukák, az aranyos barátnők, engem ez már nagyon feltud bosszantani, pláne hogy a japánok az egyik legegészségesebb nemzet, mégis így kívülállóként olyan, mintha mindenki gyöngének születik és nem élik meg a 18 éves kort sem. De azért vannak pozitív oldalai is a filmnek, például Miyazaki Aoi karaktere és a főhős közti szerelmi szál elég szépen elő van adva, kifejezetten tetszett a telefonos rész. Vagy egyértelműen a film legjobb jelenetei a Hamada Gaku által megszemélyesített film őrült. Mint mindig most is tökéletes a vásznon, abszolút szerethető a karaktere, ráadásul nekem mint filmbuzinak egy abszolút felemelő érzés volt látni egy a hobbija iránt ennyire elszánt embert. Mindezen felül a vele való baráti szál is remek volt. De sajnos mindez nem elég ahhoz, hogy a középszerből kiemelkedjen, az idegesítő melankolikus dallamokkal, néhány érthetetlenül viselkedő karakterrel, és a halálos betegséggel küszködők nyomorúságával. Maximum Hamada karakterére fogok emlékezni erre a filmre.

Rendező: Nagai Akira
Szerintem: 5/10

I Am a Hero

Még egy olyan film, amit csak is kizárólag Arimura Kasumi végett néztem meg, és valószínűleg utoljára csináltam ilyet. Azon kívül, hogy semmi színészi alakítás nem vehető észre, karakterének abszolút nem volt funkciója a filmben. Végig vártam, hogy na akkor majd most lesz valami, majd megmozdul, de nem, csak rohadt a sarokban, mint egy odavetett döglött hal. Ezen kívül tudatosult is bennem, hogy egyelőre nem több ő, mint egy idol a japánoknak, akire lehet nyáladzani. Ettől függetlenül a film nagyon is tetszett! Rettentően jó a képi világa, a forgatókönyv, rendezés is mind nagyon a helyén van, nem tudom tükröztek-e valamin, de végig olyan érzetem volt, mintha egy minőségi hollywoodi filmet néznék. Persze zombi film lévén a trancsírozás így is gagyi volt, de legalább vicces. A film eleje rendkívül humoros, és marha jól fel van építve, aztán mikor kitörik a zombi vírus már komolyan én is 1-2 jeleneten hangosan nevettem, de sajnos valahol a felénél eléggé leül és átveszi a helyét a zombi klisé, hogy aztán a Japán goore filmekre hajazó csatával záródjon, amit én kicsit sajnáltam. Többet kilehetett volna ebből hozni, bár még így is sokkal többet hoztak ki, mint az elmúlt 10 év bármelyik zombis filmjéből(talán a 28 days later... volt számomra az utolsó értékelhető film ebből a műfajból). Mégis hatalmas a kontraszt a film első és második fele között. Oizumi Yo piszkosul jól hozza a nerd zero to hero karaktert, akitől sajnálatos módon nem sok filmet láttam ezidáig. Mindenképpen érdemes a megtekintése, az agyon hypeolt Train to Busantól messzemenően jobb!

Rendező: Sato Shinsuke
Szerintem: 7/10

Dreams for Sale

Régóta görgettem magam előtt ezt a filmet, hisz olyan sok jót hallottam róla, Matsu Takakot imádom, de Abe Sadaoval egyszerűen nem tudok megbékélni. Mindenütt ugyanazt a hajlongó, kedves szerencsétlen idiótát alakítja, amilyen szerintem a valóságban is lehet, ez számomra nagyon irritáló. Tökéletesen ugyanezt a karaktert hozza itt is, azzal a kivétellel hogy itt rendesen megutáltassa magát a nézővel, igazi csapnivaló rohadék lesz. Legalábbis az én szemszögemből, ugyanis másoktól semmi ilyet nem olvastam. Egy házaspár vidáman éldegél, amolyan igazi álom házaspár, már csak a gyerek hiányzik, ám ez a idill egészen addig tart míg éttermük leég, adósságba keverik magukat, és teljesen széthullanak, ráadásul a férj még félre is lép, amit természetesen az asszony azonnal észre vesz. És innen jön a képbe az a ötlet, hogy a kalácsképű, kissé pocakos Abe Sadao hímringyónak áll. Ezzel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Ez az alak felszedi a nőket, kihasználja őket, majd lelép a pénzzel? Teljesen abszurd, még a japánoktól is. Valahogy nekem ez a ötlet, hogy az asszony is beleegyezik a dologba nagyon nem tetszett. Még ha valami amerikai lakókocsi parkból szalajtott narkósok lennének, akkor elhinném, de két ilyen emberről aligha, ráadásul Abe Sadao karaktere a végletekig elmegy a pénzért, gusztustalan egy karakterré válik. Ami viszont nagyon tetszett az a több kisebb történetek egymásba fűzése. Meg egyébként is érdekes karakterekkel futunk össze, akiknek a problémájuk, élethelyzetük végig fenn tartsa az érdeklődést, az amúgy néhányszor eléggé unalomba fulladó filmben. Ez végett mindenképpen Abe Sadao szürreális karakterét tenném felelőssé. Egyszer nézhető darab.

Rendező: Nishikawa Miwa
Szerintem: 7/10

Great Teacher Onizuka

GTO azon kevés animék közé tartozik, amit imádtam! Nem jellemző rám, hogy túlságosan oda lennék a vígjáték műfajért, de ennek ellenére hangosan tudtam rajta nevetni, és imádtam minden egyes részt, még úgy is hogy meglepően sok, 43 epizód készült belőle. Egészen mostanáig távol tartottam magam az összes live action, sorozattól, bármiféle feldolgozástól. És ilyenkor jövök rá, hogy meg kellene tartanom a jó szokásom, ami anno jó volt, azt nem kellene elrontani egy ilyen szörnyű élménnyel. Annyiban meglepő a dolog, hogy egy évben jött ki az anime és a film is. Ehhez képest baromira nem tudták tartani sem a színvonalat, sem a mangához nem tudtak hűek maradni. Karakterek mind rendkívül módon elnagyoltak, amolyan Takashi Miike féle rosszarcú diákok, Onizukával az élen. Az animében egy szerethető idióta volt, viszont itt nyomja a süket dumát az élet nagy igazságairól, egy röhejes gengszter tanár, mindenkit meg akar leckéztetni, és bármennyire is nagy hülyeséget csinál, a végén úgyis kiderül, hogy neki volt igaza. Sztori is nagyjából ehhez a kliséhez köthető, megérkezik egy falu iskolájába tanárhelyettesként, mindenki elszörnyülködik a megjelenésén, hogy hogyan bánik a diákokkal, tanárok ellensége lesz, hogy majd aztán a végén minden jóra forduljon és istenként tiszteljék a tanár urat. Tanaka Renat imádom, de itt valami csapnivalóan színészkedik, ráadásul a karaktere is elviselhetetlen, nem is nagyon emlékszem volt-e olyan film amiben nem kedveltem őt, nahát ez mindenképpen az. Ami mondjuk enyhíti, hogy ez egy szimpla alacsony költségvetésű tv film, doramák szintjén, ráadásul az első munkái között van. A film nagyon nem ajánlós!

Rendező: Suzuki Masayuki
Szerintem: 3/10

Strobe Edge

Tipikus japán tinédzserdráma, egy a sok közül, nem több. Kizárólag Arimura Kasumi végett tekintettem meg, amit így utólag végleg megbántam, nem csak azért mert egy teljes mértékben középszerű filmről van szó, hanem Arimura semmit nem alakít. Ha kell aranyosan mosolyog, ha kell potyognak a könnyei, mindezt ugyanazzal a faarccal. Így a Fyling Colors és a The Town Where Only I Am Missing után hatalmas csalódás. Bár igaz, hogy ezekben a filmekben is kitűnt, hogy nem egy színészi tehetség, de jól mutatott a vásznon, öröm volt nézni. Ehhez képest itt full semmilyen. Ahogy maga a film is. Egy cukormázas köd lengi az egészet körbe, ami végett nem lehet komolyan venni egy jelenetet sem, még ha dráma megy akkor sem. Valamint nagyon szép a fényképezés, ugyanakkor nagyon mű, kissé olyan érzésem volt mintha egy Japán sorozatot néztem volna. Sztori egy szerelmi háromszöget fed le, de ilyen banálisan már rég láttam tálalva. Főszereplőnk szerelmes az elérhetetlen csávóba, akit nagy nehézségek árán megszerez magának, ám mikor a csóka szerelmet vall, akkor totál érthetetlen okból a lány visszakozik, és elkezdi játszani a végig sértett elérhetetlen szűzies lánykát. Ennek fejében a képbe jön még egy harmadik személy, Yamada Yuki, aki úgy néz ki mintha a Marsról szalajtották volna, és nyomja a cool, ám szerencsétlen csávó maszlagot. Borzalmas! Az egész filmet csak a hangulat menti meg, illetve ha lány vagy és tinédzser, talán még tetszeni is fog. Rendezőre nyugodtan rá lehet kattintani, és megnézni hogy milyen durva jó filmeket készített. De ezt hogy?

Rendező: Hiroki Ryuichi
Szerintem: 4/10

Initial D

Nem szeretem az autókat, az autóversenyt, az ilyen témájú filmeket, sőt még Edison Chent sem. Mégis megnéztem, mert már annyiszor elém került a film, és elég nagy kultusza is van Ázsiában a mangának, animének, videojátéknak. Én nem találkoztam egyikkel sem, de annyi szent, hogy nagyon látszik a filmen az animés védjegyek. Anthony Wong über brutál cool benne, mint az iszákos tofu készítő japán fater, akinek mindig ott lóg a cigi a szájába. Edison Chen szerencsére nem sokat szerepel, de akkor is vér gagyi laza srácot próbálná eljátszani. Jay Chou meg inkább maradt volna a éneklésnél, olyan kifejezéstelen arccal nyomta végig a filmet, hogy az valami fájdalmas volt nézni, ráadásul utószinkront is kapott, ami kritikán alulira sikeredett. Chapman To kapott néhány vicces jelenetet, de a film felétől már ő is fárasztóvá vállt. A filmet nagyon lazára vették, szinte végig rap zene szól, mindenki majd szét esik, a drift király, az autók pöpecek, és tulajdonképpen ennyi a film. Jó hangulata lenne, de az utószinkronnal, és a furcsa homályos, felgyorsított vágásokkal, ide-oda váltakozó értelmetlen jelenetekkel jól tönkre is tették. Ettől függetlenül nézhető darab, de csak annak aki szeretik az autóversenyzést, és a laza srácokat. Nekem túlságosan menőnek próbált hatni minden egyes jelenet, a sok esetben oda nem illő zenékkel egyetemben. Érthetetlen, hogy ugyanaz a rendező páros készítette a filmet, mint akik a Infernal Affairst, bár ha megnézzük hogy ezek után miket rendeztek már annyira nem.

Rendező: Siu Fai Mak,  Wai-keung Lai
Szerintem: 6/10

Girlfriend - Someone Please Stop the World

Nem tagadom, ezt a filmet csakis Aoba Kawai miatt néztem meg. Túlzottan sok filmszerepet nem kapott, illetve csak alig-alig főbb szerepeket, így sajnos ezek után nagyon nincs is mit néznem tőle. Pedig a Kabukicho Love Hotelben egész jól alakított, na és persze nagyon is jól nézett ki. Itt sincs ez másképp, egy teljesen hiteles karaktert hoz, tényleg olyan mintha egy valós személyiség lenne, akit valahonnét ismer az ember, és természetesen itt is meztelenkedik, nem is keveset. Másik főszereplőt Yamada Kinuwo játssza, aki szintén kiváló alakítást hoz, ezért nem is értem, hogy azóta miért nem kapott főbb szerepeket, hisz a mai napig aktív, bár lehet hogy sorozatokban többet szerepel. Aoba egy Miho nevű önbizalomhiánnyal küszködő fiatal lányt alakít, aki fodrászként próbál egyedül megállni a lábán, vagyis inkább másik 6 láb segítségével, szobatársai személyében, de legnagyobb problémája, amit a film végig is visz, az apjával való kapcsolat hiánya. Egy napon találkozik Kinuwo által megszemélyesített fotográfussal, Kyokoval, aki azzal az ötlettel áll elő, hogy ő bizony meztelen képeket akar róla készíteni egy újságnak. Így ismerkednek meg, és kezdenek el beszélni a problémájukról, életfelfogásukról. Nem feltétlen mondanám azt, hogy ez egy remek film, még nagyon képi világa sincs, inkább amolyan tévé filmbe ontott művészfilm jellege van, mindenesetre engem nagyon elragadott, még férfiként is átérződik a két nő őrlődése. Miho az abszolút visszafogott ám komplex csaj, míg Kyoko az életvidám, ám fogalma sincs az életről, a társkapcsolatokról, és hogy hogyan is működik a média. Amit eleinte csupa rózsaszínnek lát, azt szép lassan Miho és a megtapasztalásai alapján kezd csak igazán ráeszmélni, mennyire is nem egyszerű talpon maradni a mai világban. Az egyedüli kritikám a film felé, hogy néhol baromira átmegy művészkedésbe, így van hogy 2-3 percig csak a nagy semmit bámuljuk, hogy valamelyik főszereplő ül a vonaton, vagy sétál a városba, üzletbe. Ez így nem kellett ide, nyugodtan lehetett volna 1 órás is a film. Mindenesetre a rendező további nem-pinku filmjeire kíváncsi vagyok!

Rendező: Hiroki Ryuichi
Szerintem: 7/10