Nem mondom azt, hogy nem vártam a Park Chan-Wook filmjét, de ha engem valamivel el lehet rettenteni egy ázsiai filmtől, akkor az a 30-40-es évek időszaka. Ezért is a lelkesedésem, elvárásaim bőven alább hagyott, ellenben a rendező korábbi filmjeivel. Bár azt hozzá kell tenni, hogy a Sympathy for Lady Vengeance volt az utolsó filmje ami úgy igazán tetszett. I'm a Cyborg, But That's OK számomra túlságosan művésziesre, elvontra sikeredett, míg a Stoker olyan volt, mintha semmit se láttam volna, vontatott, erőltetett film volt, mintha valaki utánozni szerette volna Park Chan-Wook-ot. Talán a Thirst volt az amit tudtam valamelyest élvezni, és a jelenetek, színészi játékok is a helyén voltak (egyes jelenetekre még máig emlékszem). Abban a tudatban, hogy ez a ember rendezte a Bosszú Trilógiát és a JSA-t, külön fájdalmas élmény volt végignézni az új filmjét. Kezdjük azzal, hogy marhára szembe megyek a kritikusokkal. Nem akarom elhinni, hogy elolvasok 6-7 kritikát és mind ugyanazt a művészi maszlagot nyomják le az emberek torkán, ezen felbuzdulva pár néző is mesterműnek kikiáltva ezt a teljesen középszerű filmet. Persze remek a díszlet, az operatőri munka, de semmi esetre sem kiemelkedő. A történet, a film eleje bármelyik tucat koreai film lehetne, semmi különös nincs benne, amíg nem jött az első kissé beteg erotikus jelenet, addig fel sem fogtam, hogy Park Chan-Wook filmet nézek. Ugyan alapvetően egy regény alapján készült, aminek a története véleményem szerint több, mint blőd, olyan fordulatokkal amitől már a falat kapartam. Van benne 2-3 nagyobb csavar, de ezen nem hogy meglepődtem, hanem a fejemet fogtam, mintha valami rossz South park epizódot láttam volna, amikor már nem hiszem el, hogy ezt megmerik lépni, és még csavarnak rajta egy borzalmasat. Eleve több, mint egy órán keresztül nézzük mondhatni a szobalány szemszögéből a filmet, majd hirtelen bekövetkezik a fordulat, és átvált a ház úrnője szemszögébe, a múltba, és tulajdonképpen az első egy óra kivágott részeit nézhessük újra végig, majd a film végén ismét két fordulat. Nem tudom mi történt a kritikusokkal, de nem akarom elhinni, hogy ez nem több, mint nevetséges és olcsó húzás. Azt hogy a két nő hirtelen leszbikussá válik, és a már-már beteg sex jeleneteit kelljen újra és újra végignézni, olyan nyögésekkel, és színészi játékkal, amitől a világból kiszaladnék, már csak hab a tortán. Mind a két női színész legalább ugyanolyan idegesítőek voltak számomra, de Kim Min-Hee túltett mindenen, ezzel a nyöszörgős, ártatlan, jaj gyenge vagyok karakterével. Mindenképpen idén a legrosszabb és legidegesítőbb színészi alakítás díját bőven elvitte nálam. Ha Jung-Woo tökéletesen ugyanazt hozza, mint bármelyik más filmben, kicsit nagyszájú, beképzelt, arogáns barmot. Kim Tae-Ri volt talán az egyetlen a filmben akit tudtam értékelni, bár valószínű hogy ezek után simán elveszik az R besorolású filmek bugyraiban. Borzalmasan nem tetszett ez a film, még így is hatalmas csalódás, hogy alig vártam valamit, folyhatnék az árral és elmondhatnám hogy mennyi pozitívum volt ez mellett a filmben, milyen képi világ, és építészeti stílus, mekkora mögöttes tartalom, és hogy milyen mélyen tudtak az erotikához nyúlni, de nem teszem. Szimplán 2016 legnagyobb csalódásának tudom be, és a rendező leggyengébb filmjének.
Rendező: Park Chan-Wook
Szerintem: 6/10
