Fuku-chan of FukuFuku Flats

Fuku-chan 10 évvel ezelőtt költözött Tokióba, festőként dolgozik, diákoknak szánt apartman komplexumban él, problémái vannak a csajozással, de neki ez az élet teljesen megfelel. Természetesen kollégái, barátjai folyton cseszegetik őt ezzel. Egy nap a véletlen folytán egy gyönyörű nő bukkan fel az apartmanban, aki egyből felismeri Fuku-chant, majd hamarosan kiderül, hogy osztálytársak voltak, és bizony ő a felelős azért, hogy nem mer kezdeményezni a nőknél, és kapcsolatot sem tud kialakítani. A lány álma, hogy elismert, híres fotós legyen, és a portfóliához nem is kereshetne jobb alanyt, mint a kopasz, elhízott Fuku-chant. Természetesen főszereplőnk nem tud nemet mondani, és lassan bele is szeret a lányba. Tipikus japán humorral teletűzdelt, aranyos vígjáték. Olyan karakterekkel, amilyeneket csak is kizárólag japán filmben láthatunk. YosiYosi Arakawa hozza a formáját, mint mindig, már a megjelenésével mosolyt csal az ember arcára, nekem folyton az jutott eszembe, hogy márpedig ilyen karakter nem létezik. Talán a legjobb alakítását ebben a filmben láthattam. Érdekes módon Fuku-chant egy színésznő, Miyuki Oshima alakít, teljesen meggyőzően, bár hiába a férfi ruhák, és a kopaszra nyírt fej, tisztán kivehető, hogy egy nőről van szó, de ez talán még rátesz egy lapáttal a karakterére, remek ötlet volt. Bárkinek lehet ajánlani ezt a filmet, egy tökéletes hétvégi szórakozás a családdal, még ha nagyon Japán, és néhány humor, karakterek viselkedése abszurd lehet egy olyan számára, aki nem látott azelőtt japán vígjátékot. Ezt a filmet simán eltudtam volna képzelni, hogy a hazai mozik is játsszák, mert röhögni azt lehet rajta, és egy családi filmnek is tökéletes, szerethető karakterekkel.

Rendező: Fujita Yusuke

Szerintem: 8/10

Port of Call

Mindig is imádtam az ilyen mocskos, bűzös utcákkal tarkított, neonfényekben úszó, lakótelepeken játszódó hongkongi filmeket. A gyengéim. Christopher Doyle meg már csak hab a tortán. Komolyan, sokkal nagyobb elismertség járna neki nyugaton, simán a legnagyobbak között van. A sztori egy gyilkosság körül zajlik, három szemszögből: a gyilkos, az áldozat, a nyomozó. A meggyilkolt 16 éves kiscsajnál remek görbe tükröt állít a modell világ és alvilági alakok kapcsolatáról. A gyilkos szerepében egy full átlagos embert ismerhetünk meg, akiről hamarosan kiderül, hogy full pszichopata, és teljesen normális dolognak tartja az emberölést. És a nyomozót, akit a zseniális Aaron Wok alakít, a szokásos láncdohányos, gyűrött öltözetű, kiégett zsaru szerepében. Ami nagyon tetszett a filmben az a három szál egybe mosása, a kiváló operatőri munka és képi világ, és a nagyon heavy párbeszédek, valamint a kőkemény dráma. Valahogy mégse állt össze nálam egy igazán jó filmmé, talán a rendezésnél keresendő a hiba, vagy csak már sok ehhez hasonló filmet láttam, és a kiváló párbeszédeken kívül semmi újat nem tudott nyújtani, így el is fog veszni az emlékeimben a film. Pedig zsarus, nyomozófilmként is teljesen működik, nem giccses, pofozkodós fajta, amitől az embernek már csömöre lehet, ha sok HK filmet néz. Viszont azt sem lehetne ráaggatni, hogy életszagú, hisz bőven átesik a ló túloldalára, és igyekszik bemutatni egy rendkívül mocskos világot, ami talán létezik is valahol. Rendező további két filmje is felkeltette bennem az érdeklődést, hamarosan meg fogom őket nézni.

Rendező: Philip Yung

Szerintem: 7/10

The Inerasable

Mint már több Nakamura Yoshihiro filmnél említettem, talán jelen korunk legjobb Japán rendezőjének tartom, így minden filmjét áhitattal várok, még ha pár gyengébb darab is köthető a nevéhez. Sajnos ez is azok közé tartozik, sőt talán a leggyengébb amit láttam. Korai rendezései közül párat nem láttam, de azok igazán mocsoknak ígérkeznek, és angol felirat sincs hozzá, meg az elborult anime/manga adaptációit sem néztem meg. A film legnagyobb hibája számomra a teljességgel nulla atmoszféra, és az érdektelen történet. Egy lány az albérletében megmagyarázhatatlan jelenségekre, hangokra lesz figyelmes, mire felkeres egy írónőt aki hasonló paranormális jelenségekre szakosodott, és együtt elkezdenek nyomozni a jelenségek után, ami egyre bonyolódik, és egyre inkább összefutnak a szálak. Így leírva még fel is keltette a figyelmemet, de valami mérhetetlenül unalmasan van kidolgozva az egész, olyan semmilyen tv filmes képi világgal, hogy néhol majdnem elaludtam. Nagy kár érte, főleg hogy az utóbbi években durván jó filmekkel rukkolt elő a rendező, és az imádott Yuko Takeuchi az egyik főszereplő. Sajnos a soron következő két filmje sem ígérkezik valami nagy durranásnak. Lehet egy kis szünetre kéne menni, mert az évi 2 film úgy látszik túl soknak bizonyul, a végén még egy Takashi Miike lesz belőle, amit nagyon nem szeretnék.

Rendező: Nakamura Yoshihiro

Szerintem: 5/10

Spider Forest

A rendezőtől korábban két filmet láttam, mindkettő keserű, szomorkás, már-már eret vágó hangulatúak, ettől függetlenül mégis nagyon egyediek, és pont ezért tetszett mindkettő. Ez a harmadik film sem hazudtolja meg a rendező stílusát, a Flower Islandhoz mérten hasonló ködös képi világú, tele keserűséggel, de talán a témáját tekintve annyira nem érzi rosszul magát az ember a film nézése közben és után. A rendezőt ha valahová el kéne helyeznem, akkor talán Kim Ki-Duk mellé tenném, azzal a különbséggel, hogy sokkal emészthetőbb, nem annyira művész filmeket készít, mégis legalább annyira egyedi rendező az országon belül. Főszereplőnk egy sötét, misztikus erdőben ébred, fogalma sincs hogyan került oda, a közelben rátalál egy faházra, ahol brutálisan meggyilkolt testek fekszenek, mindent pókháló takar, majd hirtelen kiáltásra lesz figyelmes, és a haldokló barátnőjét találja meg a földön, utolsó szavaival a pók szavat suttogva. Kintről egy árnyalakot meglátva a nyomába ered, egészen egy alagútig kergeti, ahol egy vészkijárat felé menekül, hirtelen mintha felismerné a rejtélyes alakot, majd egy terepjáró elüti, és két héttel később a kórházban ébred, nem emlékezve semmire. Kikerülve a kórházból elkezd nyomozni, hogy mi is történhetett az erdőben. Eléggé klisésnek hat a sztori, pedig egyáltalán nem az. Végig fordulatos és izgalmas, nagyon jól meg van írva a film. Talán hibái közé sorolandó a néhol gyenge párbeszéd, és elég erősen látszódik a filmen hogy alacsony költségvetésből készült. Színészi játék korrekt, de semmi különös. Horrornak nem feltétlen mondanám, inkább egy misztikus kriminek, de ebből a fajtából a legjobbak között volt. Amit sokan negatívumként hoznak fel a film mellett, hogy nem ad választ mindenre, én azt pont az erősségének vélem. Legalább ad némi agyalást a film után, hogy mi magunk rakjuk össze a kirakó darabjait. Az ilyeneket mindig is szerettem a filmekben, persze csak akkor ha azok a darabok tényleg ott vannak. A rendezőtől most már muszáj lesz megnézni a többi filmjeit is, hisz eddig háromból három telitalálat!

Rendező: Song Il-Gon

Szerintem: 8/10

Alone

Megfogadtam már, hogy soha többet nem nézek ázsiai horrort, de mindig jön valakitől egy ajánlat, hogy na majd ettől összefogod magad csokizni, ez nagyon durva. Unott fejjel bámultam végig ezt a röpke másfél órát. Még csak minimálisan sem ijedtem meg rajta, jumpscarek is totál kiszámíthatóak voltak. A hangulat is nagyon hajazott a többi Dél-Ázsiai horrorfilmekére, talán csak a sztori volt egyedi. Pim És Ploy sziámi ikrekként születnek, a hasuknál vannak összenőve, és tinédzserkorukig úgy is élnek, míg nem valami titok folytán, ami természetesen kifog derülni a film végén, ketté választják őket, és csak az egyikük éli túl. A cselekmény néhány évvel később veszi fel a fonalat, Pim felnőtt és barátjával Dél-Koreában élnek, míg egy nap telefonthívást nem kap, hogy az édesanyja agyvérzést kapott, rögtön hazautazik, és szörnyű látomásai kezdenek lenni. Nem kell sokáig agyalni, hogy ki is lehet az a titokzatos kísértet, démon aki a lányt ijesztgeti. Meglepően fordulatos és jól kitalált sztori, még ha végig sejthető a végkimenetel. Gyakorlatilag minden egyes fordulatot kitaláltam. A rendező páros Egy közepes horrorfilm, gyenge képi világgal, gyenge színészi alakítással, néhol arcpirítóan kínos jelenetekkel, de a sztori miatt nézeti magát. Soha többet szellemes, ijesztgetős béna horrort.

Rendező: Banjong Pisanthanakun, Parkpoom Wongpoom

Szerintem: 5/10

The Village of No Return

Régebben nagyon szerettem a hongkongi, esetleg kínai vígjátékokat, főleg Stephen Chow, Wong Jing féle humort. Ez nagyjából az elmúlt bő 10 évben kiveszett a kínai filmgyártásból, és ennek okán ki is ábrándultam belőlük, de ugyanaz igaz más műfajra is. Talán csak tényleg a The Mermaid és a On His Majesty's Secret Service az ami megmaradt bennem, mint jó kínai vígjátékok. És most már itt van ez is, Tajvanról, Shu Qi-val aki egészen elképesztő benne. Történet rettentően kesze-kusza, ami köszönhető a rengeteg szereplőnek, és helyzetkomikumoknak, de végig érthető, nem bonyolult, csak szimplán nehéz róla bármit is írni. Egy pap, vagy inkább szélhámos érkezik egy elszigetelt kis faluba, tele idiótákkal, és egy mágikus szerkezetet hoz magával, amivel kitudja törölni az emberek egyetlen emlékét, amitől megszeretnének szabadulni. Szélhámosunk vérszemet kap, szemet vet a helyi szépségre, megtetszik neki a falu, és megkezdi a lakók emlékeinek törlését. Közben feltűnnek banditák, bérgyilkosok, és az eltűnt szerelem. Vígjátékhoz képest mese szép a táj és a képek, rendkívül jól van fényképezve, színészek is helyükön vannak, én Shu Qi-t ennyire jó talán még egy filmben sem láttam, mintha kicserélték volna. A poénok pedig végig ütnek, egyáltalán nem ül le a film, folyamatosan pörögnek az események, és csak úgy szórják a jobbnál jobb poénokat. Mindenképpen az év vígjátéka!

Rendező: Chen Yu-Hsun

Szerintem: 8/10

Bluebeard

Vágytam már egy igazán jó koreai filmre, hiszen az idei év a szokásosnál is laposabb és semmitmondóbb, mint a korábbiak. Bár tavaly ott volt a kiváló The Wailing, plusz 1-2 kisebb cím, ettől eltekintve ugyanaz a posvány, amiből egyszerűen nem képesek kilépni a koreai rendezők. Évről ugyanazokat a silány gengszterfilmeket járassák unalomig, amik persze a legnagyobb bevételt és nézői számot hozzák, így nem is csoda, hogy nem képesek változni. Szerencsére ez a darab most egy üdítő kivétel(és van még pár egész ígéretesnek érkező darab). Főszereplő dokink egy magán klinikát vezet egy kis városban, ahol egyre furcsább dolgoknak lesz szemtanúja. Gyilkosságot követtek el a közelben, öreg páciense rébuszokban beszél valami titokzatos dologról, a földszinten lakó hentes tulajdonosa is egyre furcsábban viselkedik, feltűnik egy titokzatos idegen, főszereplőnk pedig egyre inkább úrrá lesz az üldözési mánia. Mindvégig helyén vannak a színészi alakítások, ami egy koreai filmnél nagy szó, fenn tudja tartani az érdeklődést, szép apránként adagolja a furcsaságokat, és ugyan lassan halad a történet, egyáltalán nem unalmas, és bár 2 óra simán elbírt volna a sztori plusz 10-20 percet is. Egyetlen problémám az időkiesésekkel van, amit a film gyakran óriási nagy berúgásokkal, és eszméletvesztéssel magyaráz, hogy a jelenetet elvágják egy agyban lévő felriadással. Nyilván választ kapunk ezekre a dolgokra a film végén, de kicsit olcsó húzásnak tartottam. Képi világ eléggé érdekes, szintén nem nagyon van hasonló a koreai darabok között, és a vége is tetszett hisz kapunk magyarázatot, ugyanakkor nyitva hagyja a dolgokat, és lehet a filmen elmélkedni. Ez idáig mindenképpen a legjobb ázsiai film a 2017-es felhozatalból.

Rendező: Lee Soo-Youn

Szerintem: 8/10

The Bride of Rip Van Winkle

Shunji Iwai filmjeit bármennyire is szeretem, 2004 óta nem nagyon adott ki számomra értékelhetőt. Oké nemrégiben megcsinálta a Hana and Alice előzményét, de az anime. Pedig a Swallowtail Butterflyt minden idők leghangulatosabb filmjének tartom. Kár érte és tudtommal jelenleg nem is dolgozik semmin, legalábbis nincs bejelentve. Mikor megláttam hogy új Shunji Iwai film, ráadásul 3 órás, azonnal rávetettem magam, és tudtam hogy ez egy jó élmény lesz. Tévedni emberi dolog. Itt sajnos tényleg a hossz ami leginkább rontott a film élményen. Ez a sztori lazán belefért volna 100 percbe, és akkor még talán oda is lehetett volna állítani a többi kiváló rendezéséhez. Sajnos ez nagyon nem így történt, rendkívül vontatott, ha laptopon néznék filmet bizony erősen nyomogattam volna az előre léptető gombot. Volt hogy 5-10 perces művészies homályos jeleneteket nézhetünk valami rendkívül elvont zenére, vagy éppen a főszereplő ténykedését a házban, ahogy takarít. Történet még érdekes is lenne, introvertált főszereplőnőnk az interneten talál magának párt, és hamar el is határozzák, hogy összeházasodnak, aztán az esküvő után nemsokkal rajta kapja férjét egy másik nővel. Nincs mit tenni, el kell hagynia a házat, ám az albérletet ki kell fizetni, így egy különös figura egy még különösebb állást ajánl számára. Olyan idegen emberek esküvőin kell megjelennie, ahol nincs elég rokon, barát, ezzel is növelve a létszámot. Majd később házvezető nőnek is beajánlják egy furcsa nő otthonába. Jó lenne ez, érdekes karakterek vannak benne, színészek teljesen jók, hangulat is elkap, de rendkívül hosszú és unalmas. Főszereplő, Haru Kuroki nagyon jól alakítja az esetlen, szerencsétlen nőcskét, egyfajta Yu Aoit véltem benne felfedezni. Film megtekintése nem ajánlott, de nem kell tőle tartani, ha valaki szerette a rendező korábbi filmjeit, akkor érdemes megnézni, ha nem, akkor meg ott van a Swallowtail Butterfly, ami hasonlóan hosszú film.

Rendező: Shunji Iwai

Szerintem: 6/10

Prophecy

Yoshihiro Nakamura újra a pályán. Bár kicsit téves a megállapítás, hisz a film 2015-ös, és 2014-ben is talán az év legjobb filmjét hozta el The Snow White Murder Case személyében. Nem feltétlen állítanám azt, hogy egy kiváló és tévedhetetlen rendezőről van szó, hisz ha nem novellából készít filmet, akkor sok esetben az eredmény eléggé kétes, ettől eltekintve az egyik kedvenc rendezőmmé avanzsált az évek alatt(vagy a Fish Story óta). Ez a darab mindenképpen a jobbak közé sorolandó, sőt mi több a kiváló filmek közé is, előre nem látható fordulatokban gazdag, remekül ugrál oda-vissza az időben, eszméleten jó hangulatot teremt, emlékezetesek a karakterek, és jó a színészi gárda. Gyakorlatilag az összes Kotaro Isaka novellából készült filmek minőségére hajaz. Mindezt megfejelve a néhány résznél eszméletlen jó képi világgal és atmoszférával, ami azért eddig nem volt jellemző a korábbi filmjeire. A történet egyfajta Death Note féle igazságosztóról szól, aki az interneten videókon keresztül hirdeti meg ki lesz a következő áldozata, majd a büntetést is élőben közvetíti. Természetesen sok rajongóra tesz szert, ahogyan ellenségre is a rendőrök személyében, akik elkezdenek utána nyomozni. Tulajdonképpen erről szól a film, hogy vajon kinek van igaza, a sérelmekkel, frusztrációval teli fiatalokról, akik segíteni szeretnének a korrupt rendszer áldozatain, vagy a rendőrségnek? E mellé még kapunk remek karaktereket mindkét oldalról, és olyan hangulatot ami egyből berántja a nézőt. A nyomozás, pergős jeleneteken felül a drámai oldal is nagyon erős, a vége felé ahogyan a srácok összekovácsolódnak még egy könnycseppet is elmorzsoltam. Ha valaki játszott a Persona videojátékokkal, akkor ezt a filmet mindenképpen meg kell tekintenie, hisz annak minden eszenciáját tartalmazza, az igazságszolgáltatásról, társadalmi problémákról, barátságról. Színészek közül most írhatnák egy kisregényt, mindenki tökéletesen hozta a szerepét, amit az adott karakter megkívánt. Továbbra is Ázsián belül Japánban vannak a legtehetségesebb színészek. A film kötelező darab!

Rendező: Yoshihiro Nakamura

Szerintem: 10/10

Say Hello for Me

Ez már az ezredik jaj beteg a gyerekkori szerelmem típusú Japán film, amit már förtelmesen unok, de szerencsére itt legalább az atmoszféra a helyén volt. Főszereplőnk saját akvarisztikáját üzemelteti, majd mit ad isten a film kezdetén betoppan egy topmodell a boltjába állást keresve. Nem kell nagy agysebésznek lennünk, hamar kiderül hogy ő bizony maga a gyerekkori szerelem, akinek anno azt az ígéretet tette, hogy ha felnő mindenképpen nyitni fog egy akvarisztikát. Így a film végig párhuzamosan a gyerekkorukat és a jelenkort mutassa be, amíg tökkelütött főszereplőnk a film végére rá nem jön, hogy ki is a titokzatos nőszemély. Már itt ellehetne ásni a filmet, de a színészek, mind a gyerekszínészek borzalmasak, rettentően unalmas karaktert sikerült nekik megírni. Végig totál hülyének éreztem magam, hogy akkor mi a franc folyik itt, valamit én gondolok túl, vagy tényleg ennyire faék egyszerű a film? Aztán a film háromnegyedénél rátesz még egy lapáttal a halálos kórság és Kohinata Fumiyo indokolatlan mézes-mázos színészkedése, akit amúgy szeretek, csak mikor már a huszadik filmben is ugyanazt a karaktert hozza, ráadásul teljesen nem oda illően(totál kilóg ebből az atmoszférából), azt már nem tudom elnézni. Nagasawa Masami, Tsukamoto Takashi, Yamada Takayuki teljesen jó színészek, legalábbis az ilyen tinédzserdrámákban nagyon is jó helyen vannak, de itt rettentően alul múlták önmagukat, bár ennek oka egyértelműen a rendező, hisz az egész filmre ez jellemző. Nem áll össze, hülyének nézi a nézőt, és semmi értelme a karakterek cselekedetének. Egyetlen pozitívum, ami miatt magasan felértékelődik nálam a film, az a hangulat. Olyan durva álmosító, ködös atmoszférát tudtak elérni, hogy le a kalappal. A gyerekkorban az elhagyatott busz, a felnőtt korban az akvarisztika szolgált középpontként, és mindkettőt nagyon egyedi hangulattal sikerült megvalósítani. The Town Where Only I Missing a rendező legújabb filmje, amiről ha lehámozzuk az időmanipulációt, akkor szinte ugyanezt a sztorit kapjuk, csak jobban, frissebben tálalva. Ráadásul a gyerekkorban ugyanúgy egy elhagyatott busz a központ. Ettől függetlenül teljesen elment a kedvem, hogy bármely más filmjét megtekintsem a közeljövőben.

Rendező: Hirakawa Yuichiro

Szerintem: 4/10

If Cats Disappeared from the World

Komor hangulat, mindfuck történet, azt hittem jó lesz. Hát nem! Még az eleje egy kicsit be is rántott, szeretem az olyan sztorikat amik teljesen hétköznapi módon kezdődnek, majd némi fantasyt, hihetetlen dolog kerül bele. A történet ugyanis egy srácról szól, akivel egy baleset után közli az orvosa, hogy agydaganata van, és már csak pár napja van hátra. Teljesen lesokkolva hazaér, ahol a halál fogadja, és felajánlja neki, hogy minden nap eltűntet valamit a világból, cserébe egy újabb napot élhet. Nem mondom, átjön hogy egyes dolgok mégis mennyit jelentenek a világban, avagy éppen főhősünk életében, de ez akkor is nagyon sablonos, szomorkás, és legfőképp unalmas film! Minden egyes napra kisebb sztorikat kapunk középpontban az adott tárggyal, de pontosan ez amire a film építkezik, ezek a részek a legunalmasabbak. Argentína szép, színes meg minden, de nem illett a filmbe, mintha egy teljesen más filmből vágták volna bele. Az örökös minden japán beteg, főként a kedves anyukák, az aranyos barátnők, engem ez már nagyon feltud bosszantani, pláne hogy a japánok az egyik legegészségesebb nemzet, mégis így kívülállóként olyan, mintha mindenki gyöngének születik és nem élik meg a 18 éves kort sem. De azért vannak pozitív oldalai is a filmnek, például Miyazaki Aoi karaktere és a főhős közti szerelmi szál elég szépen elő van adva, kifejezetten tetszett a telefonos rész. Vagy egyértelműen a film legjobb jelenetei a Hamada Gaku által megszemélyesített film őrült. Mint mindig most is tökéletes a vásznon, abszolút szerethető a karaktere, ráadásul nekem mint filmbuzinak egy abszolút felemelő érzés volt látni egy a hobbija iránt ennyire elszánt embert. Mindezen felül a vele való baráti szál is remek volt. De sajnos mindez nem elég ahhoz, hogy a középszerből kiemelkedjen, az idegesítő melankolikus dallamokkal, néhány érthetetlenül viselkedő karakterrel, és a halálos betegséggel küszködők nyomorúságával. Maximum Hamada karakterére fogok emlékezni erre a filmre.

Rendező: Nagai Akira

Szerintem: 5/10

I Am a Hero

Még egy olyan film, amit csak is kizárólag Arimura Kasumi végett néztem meg, és valószínűleg utoljára csináltam ilyet. Azon kívül, hogy semmi színészi alakítás nem vehető észre, karakterének abszolút nem volt funkciója a filmben. Végig vártam, hogy na akkor majd most lesz valami, majd megmozdul, de nem, csak rohadt a sarokban, mint egy odavetett döglött hal. Ezen kívül tudatosult is bennem, hogy egyelőre nem több ő, mint egy idol a japánoknak, akire lehet nyáladzani. Ettől függetlenül a film nagyon is tetszett! Rettentően jó a képi világa, a forgatókönyv, rendezés is mind nagyon a helyén van, nem tudom tükröztek-e valamin, de végig olyan érzetem volt, mintha egy minőségi hollywoodi filmet néznék. Persze zombi film lévén a trancsírozás így is gagyi volt, de legalább vicces. A film eleje rendkívül humoros, és marha jól fel van építve, aztán mikor kitörik a zombi vírus már komolyan én is 1-2 jeleneten hangosan nevettem, de sajnos valahol a felénél eléggé leül és átveszi a helyét a zombi klisé, hogy aztán a Japán goore filmekre hajazó csatával záródjon, amit én kicsit sajnáltam. Többet kilehetett volna ebből hozni, bár még így is sokkal többet hoztak ki, mint az elmúlt 10 év bármelyik zombis filmjéből(talán a 28 days later... volt számomra az utolsó értékelhető film ebből a műfajból). Mégis hatalmas a kontraszt a film első és második fele között. Oizumi Yo piszkosul jól hozza a nerd zero to hero karaktert, akitől sajnálatos módon nem sok filmet láttam ezidáig. Mindenképpen érdemes a megtekintése, az agyon hypeolt Train to Busantól messzemenően jobb!

Rendező: Sato Shinsuke

Szerintem: 7/10

Dreams for Sale

Régóta görgettem magam előtt ezt a filmet, hisz olyan sok jót hallottam róla, Matsu Takakot imádom, de Abe Sadaoval egyszerűen nem tudok megbékélni. Mindenütt ugyanazt a hajlongó, kedves szerencsétlen idiótát alakítja, amilyen szerintem a valóságban is lehet, ez számomra nagyon irritáló. Tökéletesen ugyanezt a karaktert hozza itt is, azzal a kivétellel hogy itt rendesen megutáltassa magát a nézővel, igazi csapnivaló rohadék lesz. Legalábbis az én szemszögemből, ugyanis másoktól semmi ilyet nem olvastam. Egy házaspár vidáman éldegél, amolyan igazi álom házaspár, már csak a gyerek hiányzik, ám ez a idill egészen addig tart míg éttermük leég, adósságba keverik magukat, és teljesen széthullanak, ráadásul a férj még félre is lép, amit természetesen az asszony azonnal észre vesz. És innen jön a képbe az a ötlet, hogy a kalácsképű, kissé pocakos Abe Sadao hímringyónak áll. Ezzel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Ez az alak felszedi a nőket, kihasználja őket, majd lelép a pénzzel? Teljesen abszurd, még a japánoktól is. Valahogy nekem ez a ötlet, hogy az asszony is beleegyezik a dologba nagyon nem tetszett. Még ha valami amerikai lakókocsi parkból szalajtott narkósok lennének, akkor elhinném, de két ilyen emberről aligha, ráadásul Abe Sadao karaktere a végletekig elmegy a pénzért, gusztustalan egy karakterré válik. Ami viszont nagyon tetszett az a több kisebb történetek egymásba fűzése. Meg egyébként is érdekes karakterekkel futunk össze, akiknek a problémájuk, élethelyzetük végig fenn tartsa az érdeklődést, az amúgy néhányszor eléggé unalomba fulladó filmben. Ez végett mindenképpen Abe Sadao szürreális karakterét tenném felelőssé. Egyszer nézhető darab.

Rendező: Nishikawa Miwa

Szerintem: 7/10

Great Teacher Onizuka

GTO azon kevés animék közé tartozik, amit imádtam! Nem jellemző rám, hogy túlságosan oda lennék a vígjáték műfajért, de ennek ellenére hangosan tudtam rajta nevetni, és imádtam minden egyes részt, még úgy is hogy meglepően sok, 43 epizód készült belőle. Egészen mostanáig távol tartottam magam az összes live action, sorozattól, bármiféle feldolgozástól. És ilyenkor jövök rá, hogy meg kellene tartanom a jó szokásom, ami anno jó volt, azt nem kellene elrontani egy ilyen szörnyű élménnyel. Annyiban meglepő a dolog, hogy egy évben jött ki az anime és a film is. Ehhez képest baromira nem tudták tartani sem a színvonalat, sem a mangához nem tudtak hűek maradni. Karakterek mind rendkívül módon elnagyoltak, amolyan Takashi Miike féle rosszarcú diákok, Onizukával az élen. Az animében egy szerethető idióta volt, viszont itt nyomja a süket dumát az élet nagy igazságairól, egy röhejes gengszter tanár, mindenkit meg akar leckéztetni, és bármennyire is nagy hülyeséget csinál, a végén úgyis kiderül, hogy neki volt igaza. Sztori is nagyjából ehhez a kliséhez köthető, megérkezik egy falu iskolájába tanárhelyettesként, mindenki elszörnyülködik a megjelenésén, hogy hogyan bánik a diákokkal, tanárok ellensége lesz, hogy majd aztán a végén minden jóra forduljon és istenként tiszteljék a tanár urat. Tanaka Renat imádom, de itt valami csapnivalóan színészkedik, ráadásul a karaktere is elviselhetetlen, nem is nagyon emlékszem volt-e olyan film amiben nem kedveltem őt, nahát ez mindenképpen az. Ami mondjuk enyhíti, hogy ez egy szimpla alacsony költségvetésű tv film, doramák szintjén, ráadásul az első munkái között van. A film nagyon nem ajánlós!

Rendező: Suzuki Masayuki

Szerintem: 3/10

Strobe Edge

Tipikus japán tinédzserdráma, egy a sok közül, nem több. Kizárólag Arimura Kasumi végett tekintettem meg, amit így utólag végleg megbántam, nem csak azért mert egy teljes mértékben középszerű filmről van szó, hanem Arimura semmit nem alakít. Ha kell aranyosan mosolyog, ha kell potyognak a könnyei, mindezt ugyanazzal a faarccal. Így a Fyling Colors és a The Town Where Only I Am Missing után hatalmas csalódás. Bár igaz, hogy ezekben a filmekben is kitűnt, hogy nem egy színészi tehetség, de jól mutatott a vásznon, öröm volt nézni. Ehhez képest itt full semmilyen. Ahogy maga a film is. Egy cukormázas köd lengi az egészet körbe, ami végett nem lehet komolyan venni egy jelenetet sem, még ha dráma megy akkor sem. Valamint nagyon szép a fényképezés, ugyanakkor nagyon mű, kissé olyan érzésem volt mintha egy Japán sorozatot néztem volna. Sztori egy szerelmi háromszöget fed le, de ilyen banálisan már rég láttam tálalva. Főszereplőnk szerelmes az elérhetetlen csávóba, akit nagy nehézségek árán megszerez magának, ám mikor a csóka szerelmet vall, akkor totál érthetetlen okból a lány visszakozik, és elkezdi játszani a végig sértett elérhetetlen szűzies lánykát. Ennek fejében a képbe jön még egy harmadik személy, Yamada Yuki, aki úgy néz ki mintha a Marsról szalajtották volna, és nyomja a cool, ám szerencsétlen csávó maszlagot. Borzalmas! Az egész filmet csak a hangulat menti meg, illetve ha lány vagy és tinédzser, talán még tetszeni is fog. Rendezőre nyugodtan rá lehet kattintani, és megnézni hogy milyen durva jó filmeket készített. De ezt hogy?

Rendező: Hiroki Ryuichi

Szerintem: 4/10