Say Hello for Me

Ez már az ezredik jaj beteg a gyerekkori szerelmem típusú Japán film, amit már förtelmesen unok, de szerencsére itt legalább az atmoszféra a helyén volt. Főszereplőnk saját akvarisztikáját üzemelteti, majd mit ad isten a film kezdetén betoppan egy topmodell a boltjába állást keresve. Nem kell nagy agysebésznek lennünk, hamar kiderül hogy ő bizony maga a gyerekkori szerelem, akinek anno azt az ígéretet tette, hogy ha felnő mindenképpen nyitni fog egy akvarisztikát. Így a film végig párhuzamosan a gyerekkorukat és a jelenkort mutassa be, amíg tökkelütött főszereplőnk a film végére rá nem jön, hogy ki is a titokzatos nőszemély. Már itt ellehetne ásni a filmet, de a színészek, mind a gyerekszínészek borzalmasak, rettentően unalmas karaktert sikerült nekik megírni. Végig totál hülyének éreztem magam, hogy akkor mi a franc folyik itt, valamit én gondolok túl, vagy tényleg ennyire faék egyszerű a film? Aztán a film háromnegyedénél rátesz még egy lapáttal a halálos kórság és Kohinata Fumiyo indokolatlan mézes-mázos színészkedése, akit amúgy szeretek, csak mikor már a huszadik filmben is ugyanazt a karaktert hozza, ráadásul teljesen nem oda illően(totál kilóg ebből az atmoszférából), azt már nem tudom elnézni. Nagasawa Masami, Tsukamoto Takashi, Yamada Takayuki teljesen jó színészek, legalábbis az ilyen tinédzserdrámákban nagyon is jó helyen vannak, de itt rettentően alul múlták önmagukat, bár ennek oka egyértelműen a rendező, hisz az egész filmre ez jellemző. Nem áll össze, hülyének nézi a nézőt, és semmi értelme a karakterek cselekedetének. Egyetlen pozitívum, ami miatt magasan felértékelődik nálam a film, az a hangulat. Olyan durva álmosító, ködös atmoszférát tudtak elérni, hogy le a kalappal. A gyerekkorban az elhagyatott busz, a felnőtt korban az akvarisztika szolgált középpontként, és mindkettőt nagyon egyedi hangulattal sikerült megvalósítani. The Town Where Only I Missing a rendező legújabb filmje, amiről ha lehámozzuk az időmanipulációt, akkor szinte ugyanezt a sztorit kapjuk, csak jobban, frissebben tálalva. Ráadásul a gyerekkorban ugyanúgy egy elhagyatott busz a központ. Ettől függetlenül teljesen elment a kedvem, hogy bármely más filmjét megtekintsem a közeljövőben.

Szerintem: 4/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése